Nem véletlen, hogy nem szeretem.
Be sem szálltam tömény cigaretta szag ült az orromba. Hogy eme kellemetlen szokását ellensúlyozza, teljesen lehúzott bal első ablakkal utaztunk. Még az sem zavarta, hogy végig fújtam az orrom, persze nem azért mert meg voltam fázva, hanem a tavasz áldásos ajándék, az allergia kínzott, de neki erről halvány segéd fogalma sem lehetett. Szépen araszoltunk a reggeli forgalomban, amikor is egykori munka helyem irányába közelítünk. Gyorsan elgondolkoztam, hogy jó útirányt adtam e meg, de vissza emlékeztem, hogy kihangsúlyoztam, 2A terminál. Mikor már a keletinél jártunk nem tudtam mire gondoljak, csak abban bíztam, hogy ő jobban ismeri a reggeli pesti forgalmat. Szerencsére így volt és rövidesen már a gyorsforgalmin zötyögtünk és nagy meglepetésemre pár perccel a magamban kitűzött időpont után meg is érkeztünk... Minden jó ha a vége jó, de nem hiszem, hogy ezt az "állatfajt" meg fogom valamikor is szeretni.
2012. március 22., csütörtök
Repülés
Most adódott először lehetőségem arra, hogy fényes nappal, verőfényes napsütésben lássam Zürichet madártávlatból. Igazán magával ragadó a látvány. Ahogy a repülő elkezd emelkedni, úgy bújnak elő a hegyek az épületek mögül, majd apránként a lábunk előtt hever a Zürichi tó is. Egyre fentebb és fentebb emelkedve már csak a porcukorral meghintett hegycsúcsok látszódnak. Ez az a látvány amiért mindenképpen megéri újra és újra szárnyra kapni. Remélem következő életemben madár leszek. Persze nem galamb, mert azok sz*rnak mindenre, na meg persze gólya sem. Nehogy már engem szindjon az összes kisgyerek, hogy ők nem akartak kistestvért és vigyem vissza ahonnan hoztam...
Órákig tudnék gyönyörködni az Alpok rejtélyes vonulataiban, de sajnos ez most nem valósulhatott meg, egyrészt mert hozták a vacsit, másrészt az egész út szűk 1,5 órás. Arról nem is beszélve, hogy közben besötétedett. Persze az esti Ausztria és Magyarország is szép látvány. Mindig próbálom kitalálni, hogy éppen merre járhatunk, kevés sikerrel, de legalább magamat elszórakoztatom.
A visszaút is hasonlóan szép időben történt. A boarding-ra várva volt időm szemügyre venni az útitársakat. Szerencsére a kínai csoport Frankfurtba utazott. Azért így is maradtunk szép számmal. Egy úri emberre lettem figyelmes, aki a napvédett váróteremben sőtétített ablakokkal közlekedett. Botja nem volt, hát nem vaksi. Néhány perc hiányzott a beszálláshoz és barátunk már nagyon érdeklődött, hogy mi történik és miért nem indítják már a népet. Legalábbis gondolom, hogy valami hasonló téma lehetett. Majd közölték, hogy 15 perc múlva nyitják a kaput és 10 perces késés várható az indulásnál. Mivel a gép elejében kaptam helyet és különben is buszozunk nem siettem, kiültem szépen a soromat míg a többiek kígyóztak a pultig.
A helyemet keresve ért a meglepetés, hogy napszemcsis barátom lesz az útitársam. Fantasztikuscsodálatos. Legfőképpen azért, mert a helyemet éppen a kis guribörije foglalta el. Nemzetközi járat lévén udvariasan megkérem angolul, hogy másszon ki, vegye el a bőröndjét és engedje, hogy leüljek a helyemre. (Exuse me... Can I have my seat?) Gondoltam kiveszi a táskát és kényelmesen elfoglalom a helyem. Ehelyett szépen beigazította a táskát az ülése elé, hogy azon átmászva préseljem be magam az ülésre. Gondoltam a táska ezután megy a tárolóba, de nem. Barátunk elkezdett reklamálni, hogy most akkor hova tegye a táskát. Mivel 10 perces késésben voltunk a Stewi mondta, hogy most fel kell szállnunk maradjon a seggén. Itt jelzem, továbbra is napszemüvegben.
Kifutás, felszállás, emelkedés, repülési magasság elérése... kaja, pia felszolgálás.
Jön a kedves kis stewi és érdeklődik, óhajtunk-e valamit fogyasztani. Ekkor barátunk kifakad, hogy itt a csomagja, és hogy azonnal tegyék ezt valahova, stb. A légi kisasszony kedvesen közli, hogy sajnos nincs már hely sehol, megnézte és hogy ekkora táskát fel kellett volna adni így innentől kezdve ez nem az ő problémája. Napszemcsis haverunk még mindig a elsötétítve közli, hogy akkor majd ő keres helyet. A stewardess még tett egy kísérletet, hogy kér-e valamit, mire ő durcásan közölte, hogy majd ha a táskáját el tudja valahova tenni. Majd így ülte végig az utat. Mint egy durcás gyerek.
Ekkor még nem tudtam, hogy milyen nemzetiségű, de biztos ami biztos Fülig Jimmy és társai maradtak a táska mélyén. Kész szerencse, mert kiderült, hogy magyar...
Órákig tudnék gyönyörködni az Alpok rejtélyes vonulataiban, de sajnos ez most nem valósulhatott meg, egyrészt mert hozták a vacsit, másrészt az egész út szűk 1,5 órás. Arról nem is beszélve, hogy közben besötétedett. Persze az esti Ausztria és Magyarország is szép látvány. Mindig próbálom kitalálni, hogy éppen merre járhatunk, kevés sikerrel, de legalább magamat elszórakoztatom.
A visszaút is hasonlóan szép időben történt. A boarding-ra várva volt időm szemügyre venni az útitársakat. Szerencsére a kínai csoport Frankfurtba utazott. Azért így is maradtunk szép számmal. Egy úri emberre lettem figyelmes, aki a napvédett váróteremben sőtétített ablakokkal közlekedett. Botja nem volt, hát nem vaksi. Néhány perc hiányzott a beszálláshoz és barátunk már nagyon érdeklődött, hogy mi történik és miért nem indítják már a népet. Legalábbis gondolom, hogy valami hasonló téma lehetett. Majd közölték, hogy 15 perc múlva nyitják a kaput és 10 perces késés várható az indulásnál. Mivel a gép elejében kaptam helyet és különben is buszozunk nem siettem, kiültem szépen a soromat míg a többiek kígyóztak a pultig.
A helyemet keresve ért a meglepetés, hogy napszemcsis barátom lesz az útitársam. Fantasztikuscsodálatos. Legfőképpen azért, mert a helyemet éppen a kis guribörije foglalta el. Nemzetközi járat lévén udvariasan megkérem angolul, hogy másszon ki, vegye el a bőröndjét és engedje, hogy leüljek a helyemre. (Exuse me... Can I have my seat?) Gondoltam kiveszi a táskát és kényelmesen elfoglalom a helyem. Ehelyett szépen beigazította a táskát az ülése elé, hogy azon átmászva préseljem be magam az ülésre. Gondoltam a táska ezután megy a tárolóba, de nem. Barátunk elkezdett reklamálni, hogy most akkor hova tegye a táskát. Mivel 10 perces késésben voltunk a Stewi mondta, hogy most fel kell szállnunk maradjon a seggén. Itt jelzem, továbbra is napszemüvegben.
Kifutás, felszállás, emelkedés, repülési magasság elérése... kaja, pia felszolgálás.
Jön a kedves kis stewi és érdeklődik, óhajtunk-e valamit fogyasztani. Ekkor barátunk kifakad, hogy itt a csomagja, és hogy azonnal tegyék ezt valahova, stb. A légi kisasszony kedvesen közli, hogy sajnos nincs már hely sehol, megnézte és hogy ekkora táskát fel kellett volna adni így innentől kezdve ez nem az ő problémája. Napszemcsis haverunk még mindig a elsötétítve közli, hogy akkor majd ő keres helyet. A stewardess még tett egy kísérletet, hogy kér-e valamit, mire ő durcásan közölte, hogy majd ha a táskáját el tudja valahova tenni. Majd így ülte végig az utat. Mint egy durcás gyerek.
Ekkor még nem tudtam, hogy milyen nemzetiségű, de biztos ami biztos Fülig Jimmy és társai maradtak a táska mélyén. Kész szerencse, mert kiderült, hogy magyar...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)